Meseest - hagyományos élőszavas mesemondás

Galéria

A hagyományos kultúra egyes műfajai egyre nagyobb hangsúllyal vannak jelen a közművelődésben, a kulturális rendezvények kínálatában. A játszóházak, táncházak, kézműves programok sorába az utóbbi évtizedben felzárkózott a hagyományos, élőszavas mesemondás is.

A Meseest elnevezésű program felnőtteknek, családoknak szóló rendezvény, amely egyrészt megidézi az egykori társas összejövetelek során zajló történetmesélés hangulatát, másrészt a hagyományos mesemondói stílust követve betekintést kínál a magyar mesekincs különféle műfajaiba.

A program során öt gyakorlott mesemondó lép színre. Szénási Veronika (Naszály–Kisújfalu) és Hacsi Anna (Nagykáta) a Meseszó Egyesület sikeres Erasmus pályázatának köszönhetően látogatnak el Fülekre. Hozzájuk társul a losonci születésű, Budapesten élő szervezetfejlesztő, Dósa Annamária, valamint az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny többszörösen díjazott két kiemelkedő ifjú tehetsége, Bobák Melissa és Mihalovics Zsófia.

Az est házigazdája Varga Norbert, közreműködik a Foncsik Énekegyüttes.

A belépés díjtalan!

Időtartam: 90 perc
Helyi premier dátumát: 21. március 2025

Nem voltak ütemezett előadások erre az eseményre.