Korpás Éva Szívharang # koncertszínház

Korpás Éva Szívharang # koncertszínház

Korpás Éva Szívharang című zenei albuma ezúttal nem koncert, hanem egy komplexebb koncertszínházi előadás formájában kerül közönség elé. A népzenén kívül hangsúlyosan megjelenik a produkcióban a kortárs művészet is. Szemtanúi lehetünk a műfajok sokszínűségének és az egyes zsánerek közötti átjárhatóságnak, melyben szerves egységgé áll össze a zene, az irodalom, a tánc és a színház. Az újszerű feldolgozás ugyanakkor örök érvényű kérdéseket feszeget a szerelemről, csalódásról, érzelmekről, emberi kapcsolatokról.

A Szívharang # koncertszínház címet viselő, nagyszabású előadásban tizenhét szereplőt láthat majd a közönség a színpadon. Korpás Éva, háromszoros Harmónia-, kétszeres Fonogram-, Külhoni Magyarságért Díjjal és Pro Urbe díjjal kitüntetett népdalénekes, előadóművész mellett hat énekes lány – Czajlik Boglárka, Janovszki Csenge, Korpás Réka, Lakatos Lili, Szabó Júlia, Zsoldos Viktória – és öt népzenész – Csernók Klári prímás, Takács Ádám hegedűs, Papp Endre brácsás, Kuti Sándor cimbalmos és Hanusz Zoltán nagybőgős – garantálja a zenei élményt. A táncművészet Tókos Attila és Paput Júlia a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, valamint Szeverényi Barna, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze által jelenik meg a színpadon. A koncertszínházi előadás rendezője Gergely Rozália, aki György Zoltán Dáviddal együtt bábszínészként is közreműködik a produkcióban. Kígyó, madarak és halak is megjelennek az előadásban. A madár erős motívuma a magyar népzenének, a népdaloknak, a kígyó és a halak bibliai utalások. Ahogy a bábszínészek mozgatják ezeket, sok jelentésréteg bomlik majd le róluk a néző előtt. A régi és új együttes hatását Horváth Márk báb- és jelmeztervező látványvilága teszi kerek egésszé. A népi hagyomány zenében való megjelenésével egyidejűleg képileg egy elvont, neonszíneket használó, műanyaghatású modern világ tárul a közönség elé, hogy a koncertszínházi előadás huszonegyedik századi felfogásban mutassa meg, hogyan alakultak, változtak az emberi kapcsolatok régen és ma.

Az előadásra jegyek már kaphatók online a www.kultura.filakovo.sk honlapon, illetve személyesen a művelődési központ irodájában. A kedvezményes belépők nyugdíjasok vagy diákok részére csak személyesen vásárolhatók meg a vmk-ban.

Az előadás fotóit Kiss Gábor Gibbó készítette.

A rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Időtartam: 80 perc
Helyi premier dátumát: 17. december 2022

Nem voltak ütemezett előadások erre az eseményre.