RIADITEĽKY ZEMEGULE

RIADITEĽKY ZEMEGULE

A Riaditeľky zemegule (A földgolyó igazgató asszonyai) c. komédia hősei átlagos emberek, akik igyekeznek kiigazodni a jelen idők káoszában anélkül, hogy közben megőrülnének. A külügyminisztérium három takarítónője éjszakai szolgálat közben beszélget az élet dolgairól, szeretőkről és szakításokról, mialatt garantált receptet eszelnek ki arra, miképpen kéne rendet teremteni a mai zűrzavaros világban.

Judit asszony (Božidara Turzonovová) állítólag egy valamikori nemes család leszármazottja, aki a takarítással nemcsak saját méltóságát szeretné megtartani, hanem az ország színvonalát is. Darina (Darina Abrahámová) egy angol szeretőről álmodozik, aki már-már megkérte a kezét, csak eddig mégsem talált rá időt, a legfiatalabb hölgy, Monika (Monika Horváthová) pedig első alkalommal érkezett takarítani a minisztériumba. Fokozatosan kibontakozik azonban titka és ittlétének valódi oka.

A szlovák színművésznők három generációja lép színpadra ebben a briliáns vígjátékban, amely a magánélet és a közélet témáit egyaránt felvonultatja. Ahogy Judit asszony mondaná: „A világ valamivel jobb lenne, ha csodásan tiszta minisztériumai lennének.“

„Éveken keresztül készültem arra, hogy ifjú és fontos emberekről írjak, első ránézésre kedves és szívélyes karakterekről, akiken, ha kezükbe kapnák a földgolyó feletti uralmat, nem győznénk csodálkozni, a kegyetlenségek mekkora viharát lennének képesek felkavarni. Számos tragédiát a legjobb szándékok előznek meg. S míg mi szórakozhatunk ezen, a világ – még ha jelenleg nem is tűnik úgy – egyelőre rendben van. A kisemberek türelemmel várnak“ – meséli a színdarab megírása mögött húzódó motivációjáról Viliam Klimáček, a mű szerzője és rendezője.

Játsszák: Božidara Turzonovová, Darina Abrahámová, Monika Horváthová

Szerző és rendező: Viliam Klimáček

Jelmezek: Simona Vachálková

Díszlet: Silvia Makovická

Zene: Slavo Solovic

A földgolyó igazgatóasszonyainak jelmezét Simona Vachálková tervezte, a díszletet Silvia Makovická alkotta, a darab zenéjét pedig Slavo Solovic szerezte.

Jegyelővétel: Belépők az előadásra online is kaphatók a www.kultura.filakovo.sk honlapon. A kedvezményes jegyeket személyesen a VMK-ban lehet megvásárolni.

A rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Időtartam: 70 perc
Helyi premier dátumát: 12. augusztus 2022

Nem voltak ütemezett előadások erre az eseményre.