Dr. Csernus Imre előadása

Dr. Csernus Imre előadása

Galéria

A Füleki Városi Művelődési Központ szeretettel meghívja Önöket Dr. Csernus Imre

Önbizalomhiány és félelmek c. előadására, melyre 2017. december 1-jén kerül sor a Füleki VMK-ban.

Belépő 7 €. Jegyek kaphatók a VMK irodájában vagy online.

“A KUDARC az az állapot, amikor az illető zsebében volt az energia, amellyel megoldhatta volna a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság, a kifogások keresése, a hanyagság, a tunyaság, a nagyképűség, az önzés, stb. erősebb volt, így nem tette bele mindazt, amit tudott volna. Így a nap végére marad a keserű szájíz, valamint a folyamatos önmarcangolás, hogy miért nem tette bele. A NEM SIKERÜLT meg azt jelenti, hogy valaki megtett mindent, amit tudott, azonban azt is tudja, hogy emberből van, és nem sikerülhet minden. Ha ő becsülettel mindent beletett, mindez persze rosszul esik, de a nap végére nem marad lelkiismeretfurdalása, így nyugodtan alszik.” Csernus Imre

Nem voltak ütemezett előadások erre az eseményre.